Bouvet

Soma mókus és a Kicsi Ember – 2008

Jó reggelt,

 

2008-ban Viki még öt éves volt és esténként meséltem neki. Kitaláltunk egy mesevilágot, amelynek a főszereplője Soma mókus volt. Soma mókussal minden nap történt valami nagyon érdekes, hol trolizott, hol pizzát evett, megkóstolta a kakaót vagy átélt egy nagy vihart. Látott tűzijátékot, fázott télen és két év alatt, amíg én minden áldott este meséltem róla, még szerelmes is volt.

Róka és Pillangó, ők voltak Soma mókus legjobb barátai, de előfordult a mesében Az Egér Sárga Esőkabátban, aki Már Látott egy Igazi Elefántot is. Soma mókus szerelmét pedig Rebeka mókusnak hívták, aki egy roppant kis élelmes csajszi volt.

 

Pár mesét leírtam anno, de sajnos egy totálisan elromlott laptop szintén megnyekkent memóriája miatt csak az első mese maradt meg. Az első, amelyben Soma mókus találkozik a lányommal, Vikivel.

 

Fogadjátok szeretettel,

 

Petra

 

 

 

Soma mókus és a Kicsi Ember

Soma mókus a Tisza partján él, a Boszorkány szigeten, ahol van egy nagy erdő és az erdő körbefon egy tisztást. A tisztás szélén áll egy nagy tölgyfa, a tölgyfában egy tágas oduban lakik együtt Anyumókus, Apumókus, Pöttömmókus és Soma mókus

Anyumókus a legjobb mókusmami a világon. Meleg a hangja és puha az ölelése. Apumókus erős, tekintélyes és annyira jó vele kirándulni. Pöttömmókus pedig….hogy is mondjam…Pöttömmókus pedig olyan….kicsike még.

Soma mókus állatóvodába jár. Legjobb barátja a Róka és a Pillangó. Nagyon szereti a diót és a mogyorót és legjobban a fák tetején szeret ugrálni. 

Soma mókus Házikónak hívja az odut, ahol laknak, mert a fa tetejéről rá lehet látni a Tisza túlpartján lévő óriási forgatagra, amire Anyumókus azt mondta: ez a VÁROS és emberek laknak házakban. Soma mókusnak tetszett a ház szó, ahol az emberek laknak. Na, de emberek….brr……az emberekről ne is beszéljünk. Soma mókus félt az emberektől.

Igazából csak egyszer látott embert még életében, de akkor rögtön kettőt is. Valami nagy berregő izével érkeztek, amiről Anyumókus úgy tudta, hogy az egy teherautó. Kiszálltak belőle, majd megnyitották a száját és kiemeltek belőle egy dolgot, aminél rémisztőbbet Soma mókus soha nem látott előtte. Még Anyumókus sem tudta, mi az. Apumókusra néztek kérdőn, aki szerint az egy fanyűvő masina volt. 

A két ember nagyon félelmetes volt. Mély és érdes volt a hangjuk, amin Soma mókus számára érthetetlen nyelven beszéltek. Zöldesbarna ruhájuk volt és akkora tenyerük, mint a tisztás közepén lévő tócsa, ami mindig megtelik vízzel, ha esik az eső. Hangosan kiabálva lépdeltek, majd megálltak az előtt a fa előtt, amely az öreg Fekete Rigó bácsi otthona. Majd éktelen hangzavar kezdődött, Soma mókus reszketett félelmében. Pár perccel később a fa fájdalmas nyikorgással eldőlt. A két ember pedig ahogyan jött, úgy el is ment a berregő teherautóval. 

Igen. Soma mókus félt az emberektől. Félt, hogy az ő otthonát is elpusztítják, ha ismét megjelenik az a teherautó, benne a fanyűvő masinával és a két emberrel.

Egy szép tavaszi napon Soma mókus egyedül volt a Házikóban. Anyumókus, Apumókus és Pöttyömmókus elmentek a szomszédos Nyuszi családhoz látogatóba, mert kisnyuszik születtek náluk.

Egyszercsak Soma mókus összerezzent. Hangokat hallott. Egyre közelebbről. Zsibongó hangokat. Visítozó hangokat. Félelmetes nagyon hangos hangokat! 
EMBEREK! A tisztáson emberek voltak. Nem kettő, hanem tizenkettő, vagy akár huszonkettő is. 
Soma mókus kikukucskált az odúból. Igen! Ott kint van legalább ezer ember – reszketett. 

Soma mókus nagyon félt, de félelmében csak nézte és nézte a soksok embert. Ezek az emberek másmilyenek voltak, mint az a kettő a múltkor. Ezek az emberek olyan…..kicsik…..voltak. 

Soma mókus visszabújt az oduba és sétálgatni kezdett fel és alá. Nem félek, nem félek – motyogta magában.

Ismét kidugta a fejét és alig hitt a szemének. A fa tövében ott csücsült egy ilyen kicsi ember. A haja színe olyan volt, mint a napocskáé. A hátizsákjából, amire egy nagy piros cseresznye volt rajzolva, elővett egy kockás terítőt és az ölébe tette. Elővett egy üveget, amiben sárgás folyadék volt és belekortyolt. A folyadék picit lefolyt a szája szélén és a kicsi ember nevetni kezdett. 

 
Ez kedves – gondolta Soma mókus. A kicsi ember hangja csilingelő volt és egyáltalán nem rémisztő. Soma mókus ismételten gondolkodni kezdett. Mint ilyenkor mindig, behunyta a szemét és kidugta a nyelvét. 
– Lehet, hogy ő itt nem is ember. – idáig jutott a nagy gondolkodásban, amikor kinyitotta a szemét. A kicsi ember állt a fa mellett és az odut nézte. Nem is. Soma mókust nézte. 

Soma mókus huss, visszabújt az odu rejtekébe. A szíve a torkában dobogott. 

– Szia, mókus! – hallatszódott odakintről.

– Nem létezik – gondolta Soma mókus odabent. – Álmodom. Az előbb mintha ÉRTETTEM volna, amit az a kicsi ember ott kint mond.

– Szia, mókus! – hallatszódott ismételten és most már sokkal hangosabban.

Soma mókus kidugta a bal szemét az odun. A bal füle is kikandikált. 

– Szia, mókus! – mondta harmadjára is a kicsi ember, aki mosolygott. – Hogy hívnak?

Soma mókus bal szeme és bal füle válaszolt:

– Soma mókus vagyok. És te ki vagy?

– Én Viki vagyok. Öt éves. Óvodás. És kirándulunk a Te szigeteden az óvónénivel és a többiekkel. 

– Te…….ember………vagy…… – mondta neki Soma mókus lassan ám suttogva.

– Igen – válaszolta Viki. – Ember vagyok.

– Akkor hogyan értem, amit mondasz? – kérdezte Soma mókus – beszéled a nyelvünket? 

– Igen, mert gyerek vagyok. – válaszolta Viki.

– Mi az a gyerek? – kérdezte Soma mókus

– A gyerek nem más, mint Kicsi Ember. Olyan, mint én. 

Soma mókus ekkorra már teljesen kimászott az oduból. Viki visszacsücsült a fa tövébe és elővett egy elemózsiás dobozkát. 

– Kérsz sütit? – kérdezte Viki.

Soma mókus azt sem tudta, mit lehet, vagy mit illik egy ilyen kérdésre válaszolni. Az egyik pillanatban “őegyEMBER őegyEMBER” tamtamot visított neki valami belső hang, a másik pillantban pedig valami kellemes bizsergést érzett.

– Diós süti. Kóstold meg. – mondta Viki, majd letört egy darabot a sütiből és felnyújtotta a kezében az odu elé. 


Soma mókus óvatosan elvette a kicsi ember markából a sütidarabkát és a szájába dugta. A süti mennyei volt. Puha, omlós, édes és kis diódarabkák ropogtak benne. Soma mókus soha ilyen finomat nem evett még.

– Kérsz még? – kérdezte Viki. – Tessék, odaadom neked a felét, majd választ sem várva kettétörte a sütit és felnyújtotta Soma mókusnak az egyik felét. 

Némán ették a süteményt. 

– Köszönöm. – mondta Soma mókus, akinek a hangja kezdett megjönni és már nem remegett és suttogott annyira, mint eddig. Nagy levegőt vett és lefutott a fa törzsén Viki mellé.

– Leszel a barátom? – kérdezte Viki.

– Barát? – kerekedett ki Soma mókus szeme. – Mit csinálnak a barátok? – kérdezte.

– A barátok? Hát…….a barátok megosztják egymással a süteményt. – válaszolta bölcsen Viki. 

– Jó. Legyünk barátok. – mondta Soma mókus és valami furcsa melegséget érzett a szívében. 

– Viki!!! Viki!!!!! – hallatszódott messzebbről és Soma mókus uzsgyi visszaugrált az oduba. Egy nagyobb ember érkezett, Soma mókus gyanította, hogy ő az óvónéni. Beszélni kezdett Vikihez, de Soma mókus hiába csavargatta a fülét, nem értette az óvónéni szavait. Viki felállt, összecsomagolt és az óvónénit követve elindult a többi kicsi ember felé. Félúton megállt és visszaintegetett. Soma mókus bal szeme és bal füle visszaköszönt neki.

– Van egy barátom. Egy kicsi ember. Egy gyerek. Vikinek hívják és kaptam tőle sütit. Ez nagyon jó – elmélkedett Soma mókus és boldognak érezte magát. 

– Hát, te merre jártál, Viki? Mit csináltál? – kérdezte az óvónéni.

– Semmi különös. Csak egy barátommal találkoztam. – válaszolta Viki, majd elszaladt a többi kisgyerekkel fogócskázni. Ő is boldognak érezte magát.

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!