Bouvet

Mizéria a haj körül, hadd nyafogjak picit!

Már nyávogtam nektek párszor arról, amilyen a hajam: sok is, dús is, vastag is, ergo minden hajmosás egy rémálom, minden megszáradás pedig felér egy atomvillanással, mert aki olyankor meglát, fusson, amerre lát! Férj olyankor hív Pumuklinak, én pedig olyankor törném ripityára az összes létező tükröt a lakásban.

Most csak a vállamig ér a hajam és nagyon meg van ritkítva, ettől függetlenül fodrászok réme vagyok. Tizenpár éve még a fenekemig ért és nem volt divat sem a ritkítás, sem a hajvasalás, ráadásul akkoriban még büszke voltam arra, hogy milyen makacsul göndörödik. Magamnak vágtam akkor még, magamnak mostam, szárítottam, de rájöttem, hogy nagyon bénán és cikkcakkosan csinálom, így elmentem az első fodrászhoz, akit először ajánlottak.

Telefonon kértem tőle időpontot, annyit árultam el, hogy hosszú hajról van szó, amelynek a vége talán már töredezik. Ennyi a meló, picit levágni, mosni, szárítani – mire közölte velem a fodrászlányka, hogy jöjjek délre. Megkérdeztem, meddig tart a munkaideje. Azt felelte, kettőig. Áh, – mondom – az nem lesz jó, megyek inkább tízre, mert déltől kettőig ez nem lesz kész. A lányka viszont ragaszkodott a délhez és esküdözött mindenre, hogy kettőig bőven végez.

Amikor fél négykor felálltam a székéből és ő remegő kézzel és görnyedt háttal fogadta a fizetségét (a kettőre érkezett délutános kolléganő pedig végre dolgozhatott a felém szitkokat szóró kétórás páciensen), szerintem látta az arcomon azt a bizonyos “én megmondtam” arckifejezésemet. Végül pár évig hozzá jártam, de innentől ő már úgy csinálta, hogy ha én érkeztem, mást nem volt hajlandó bevállalni aznapra.

Akkor szakítottam vele, amikor az esküvőm előtt felhívtam, nagy lelkesen elmondtam neki, hogy “férjhez megyek – hurrá! -, és képzeld, a hajam lesz a fő díszem”, válaszul másfél percnyi hatásszünetet kaptam cserébe. Megcsinálta ugyan, festett, loknizott, vágott és tényleg gyönyörű lett a végeredmény, de azt a halálra várt arckifejezést, amit végig produkált fintorogva az én nagy napom előtt, azt én nem kértem a szolgáltatási csomagjában.

Éppen ezért hangosan nevettem, amikor a Buzzfeed honlapján találtam egy képsorozatot az “én fajtámnak”.

Mert isteni tudni, hogy nem vagyok egyedül.

haj1

Ha tudnád, mi meló így kifésülni ezt a hajzuhatagot és utána azon rimánkodni, hogy ne essen rá az eső?

haj2

Ha rád megy a sapka, ne vedd le. Bár nem fog rád menni.

haj3

Azért a Pumukli becézés ennél egy fokkal jobb.

haj4

Az ilyen spray aztán az égvilágon semmire sem jó.

haj5

A fő ellenségem: az eső!

haj6

Ilyenkor pedig jön jóbarátom: a hajgumi!

haj7

Most tényleg, ki nem érti, hogy a számomra ezekből fogy a legtöbb?

haj8

 

fotók: buzzfeed.com

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!