Bouvet

Levél kamaszodó lányomnak

Kedves Kicsim,

igen, már megint valami tömény agymenésem van feléd, ami hosszú is, meg idegesítő, ráadásul legalább egyszer előkerül benne a “bezzeg az én gyerekkoromban” kezdetű strófa. Amit te majd soha nem fogsz mondani a saját gyerekednek, mert ennél nagyobb butaságot nem lehet mondani. 

Bevallok egy titkot, én is ezt szajkóztam gyerekkoromban. “Ha majd lesz gyerekem, én biztos nem fogom ezt a rémes mondatot a számon kiejteni.”

Pedig ez is az egyik magyarázta annak, ha néha nem értjük meg egymást. Beszélgessünk most egy kicsit arról az alapszabályról, ami úgy szól: érj haza időben, ha már olyan nagylány vagy, hogy önállóan elmentél.

vikiláb1

Az én gyerekkoromban a lemenő Nap és a felbukkanó Hold jelentette azt, hogy haza kell érjek a barátnős játszásból. Nálad mobiltelefon van, ami mutatja az órát és mégsem sikerül hazaérned a megadott időpontra. Elmész találkozni a barátnőiddel és nem kavicsokat gyűjtögettek a folyóparton, vagy újságot a szomszédos lépcsőházakból, hogy azokat visszavíve a MÉH-be, utána elmehessetek fagyizni. Ti a bevásárlóközpontba mentek, vagy egy parkba, ahol szelfiket csináltok csücsörítve és a cipőitek összeérintését fotózva. Mi anno rongyoltunk haza, ha IDŐ volt, ti pedig belevesztek a kavalkádba.

Állati jó, hogy van telefon nálad, legalább rád tudok szólni, hogy várlak. De ha lemerül az akkumulátor a sok videótól, amit egymásról készítetek, amint ruhákat próbáltok a pláza egyik felkapott üzletében, vagy padon ülve, vagy fát átölelve, vagy kézen állva, akkor már az az egy támpontom is eltűnik az éterben, ami volt. 

Ezt a hétköznapi történetet, amely a nyáron oly gyakran előfordult, küldöm neked most szeretettel. Csak hogy lásd a “másik oldalt”. 

Tételezzük fel, este hatra kell hazaérned. A telefonod néma, a barátnőid telefonszáma a túró tudja, miért változik kéthetente, de egyikét sem ismerem. “A hívott számon előfizető nem kapcsolható” – pedig tuti, hogy két hete még ezen beszélgettem az egyik lánykával. 

Hat óra öt perckor kinézek az ablakon. Újra próbállak hívni, utálom a gépi hangot, amely szerint “A hívott szám jelenleg nem elérhető.”. 

vikiláb2

Hat óra tíz perckor kimegyek a folyosóra és bámulom az utcaképet. Már vagy tizenhétszer hívtalak, nem is értem, miért. Pótcselekvés. Semmi értelme. Lépteket hallok, de egy vadidegen lány siet végig azon az utcaszakaszon, amit hallok. Haragszom rá, miért kell neki pont erre mászkálnia. Haragszom, mert nem te vagy. 

Negyed hétkor már nyígok Férjnek, aki az apád, hogy keressünk meg. Ő higgadt. Legszívesebben megharapnám, amiért higgadt. Hogy lehetsz higgadt? Hogy mondhatod, hogy úgyis nemsokára hazaér? 

Öt perccel később már sétálgatok a folyosón. A hívott szám jelenleg nem elérhető. Bezzeg az én időmben (na ne kezdd most megint!) én mindig hazaértem időben. Tudod-e ilyenkor mi a leggyilkosabb? Meghallani egy mentőautót szirénázni valahol. Én, az anyád, állok a harmadik emeleti folyosón és nénónénó, hallom. Fülelek, merre is mehet? Talán pont arra nem vagy, de talán mégis? Ha meglátogattátok azt a másik kislányt, akkor te pont arra lehetsz. Hallgatom, tovább halad-e a sziréna? Meddig tudom követni a fülemmel? Olyan éles már a hallásom, mint egy viaszmolyé. (Vágod, hogy megnéztem a google-t és kikerestem, melyik állatnak van a Földön a legjobb hallása?) 

Hallás terén az abszolút csúcstartónak a nagy viaszmoly bizonyult – 300 kHz-es hallásával könnyedén kicselezi a rá vadászó ragadozókat. – mindenamihallas.hu

Fél hétkor már remegek. Férjet idegesítem – hol keressem, mondd már meg, hol? – jön a válasza. Belesüppedek a számítógépem elé: a rendőrség honlapját nézem, aztán a regionális újságét, titokban persze, ne vegye észre senki, hogy tényleg ENNYIRE rémeket látok. Még egyszer próbállak hívni. A telefonom megtanul repülni. HARMINCKETTŐ perce itthon kéne lennie – közlöm Férjjel az infot, nagyon nyomatékosítva benne a számot.

Öt perccel később arról papolok, soha többé nem engedem el itthon, szobafogság, telefon elkobzás – ja nem, akkor hogyan érem utol, de így sem érem utol, akkor meg minek, de akkor is jó, ha nála van, mert így legalább………..tépem az agyam. Csak kerüljön a szemem elé – motyogom, pedig életem során még soha semmi erőszakos nem érte a lányt, ha a szemem elé került. 

Hat óra negyvenkor lánykanevetgélést hallok a folyosón. Én kocsányokon lógok, meg az idegeim is. Ez ő! Vagy nem? Három-négy kislány megy végig az utcaszakaszon, nevetve, szinte táncol a léptük. Felszabadultak, boldogok, gondtalanok. Köztük vagy. Anyád hófehér vált arccal, negyven perc alatt szürkére őszült hajjal dugja ki a képét a függőfolyosó résén. “Szia, anya, megjöttem!” – kiáltasz fel és még integetsz is. “Letöröm a kezét ennek a büdös kölkének, csak jöjjön fel!” – zsörtölődöm, pedig akkor még nem kaptam meg az igazi, megsemmisítő félmondatot valaki mástól, bent a lakásból.

Mert bizony jön és robog és itt van már, kimondódott: “Ugye, megmondtam?” – az embernek nem kellenek ellenségek, ha van családja, ugye? 

Kolostorba zárom, vagy a szobájába, jön fel a lépcsőn, és kulcsra, bizony ám, itt áll előttem, nyitom az ajtót, és úgy eldugom a kulcsot, hogy még én sem találom meg és soha nem mehet el sehová, amíg nem nagykorú. 

“Szia, Anya!” – köszön lazán, csicsergősen – “Késtem picit.” 

Én pedig borulok a vállára, átölelem, megpuszilom, dejóhogyitthonvagy sutyorgom. És menj a kádba, mert vacsoraidő van, szendvics lesz, ha lefürödtél. 

“A telefonod le van merülve” – “Igen, Anya, tudom, majd felrakom a töltőre.”

Értesz már? Nem, még nem. Holnap is elkésel. Meg az után is. De talán egyszer megérted. 

vikiláb3

képek: saját

szerző: Bouvet 

 

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Atilla Kuki says:

    Aztán egymás után jönnek a kalandok, fiúk, bajok és ez a csodálatos gyerek aki önálló, okos stb. a bajban szalad az édesannyához, hogy segíts Mamam! Nem a barátaihoz, akikben annyira bízott, és annyi gondott okoztak a szüleinek-mert féltették a gyermeküket, és nem is ok nélkül, manapság- az ÉDESANYÁDHOZ! Értitek gyermekeink???!!!

  2. Kocsis Róza says:

    Ajjaj….ez még csak a bemelegítés. Aztán jön a miért pont ezt szereti,miért pont olyan messzire kell egyetemre járnia,miért nem jön a hétvégén haza,miért nem hív minden nap…..stb.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!