Bouvet

MosonShow: ilyen egy makettverseny a partvonalról

Huszadik alkalommal rendezték meg a Mosonmagyaróvári Modell Showt, az úgynevezett Mosonshowt. És tudjátok már talán, nálunk zömmel minden családtag meg van fertőzve ezzel a hobbival. Lacika tízévesen a gyerek kategóriában, Férj nem tíz évesen az akármi, hosszú nevű, sci-fi kategóriában indult. 

És idén elkísértük őket mi is, lányok. 

Ez azért nem semmi, én komolyan mondom, ajánlom minden férfinépségnek, hogy ízlelgesse ezt a hobbit magának, mert elképesztő egy banda. Ahogyan egy ismerősöm fogalmazott a versenyen: amolyan csendes őrültek, akikben van egy adagnyi plázacicaság is. Ez utóbbit arra mondta, ahogy látta, hogy a verseny melletti börzéről hogyan léptek ki az urak. Kezükben reklámtatyó, amit már a börze kapuján kilépve, pirospozsgás arccal bontogattak, majd csoportokba verődve mutogatták egymásnak kincseiket. Igen, ilyet a csajok csinálnak, ha kilépnek a drogériából, vagy a háendemből. 

A makettes pasik főbb jellemvonásai:

  • Előre áll a nyakuk. Komoly. A szakirodalom sms-nyaknak hívja ezt, amikor annyira hozzászoknak a nyakcsigolyáid, hogy bámulsz előre, hogy úgy jársz, mint gyerekkorunkban az intelem szólt: ne tátsd a szádat, Pistike, mert úgy maradsz. Nos, ők úgy maradtak. Tökre előre áll a feje mindenkinek. Férjnek – még – nem áll előre a feje, ezért is nem nyert érmet most a versenyen. Csak ezért, tuti. 
  • Szakállasak. Az hagyján, hogy minden második muki szakállas, borostás, bajuszos, de hogy a versenyen részt vevő kínai ipse is, az azért ámulat. Nem érnek rá az élet olyasmi baromságaira, mint a borotválás.
  • A világ legnyugodtabb emberei. Annyira nem kapkodó idegbetegek, hogy az valami őrület, de meg is értem őket. Férj legutóbb három napig reszelgetett egy másfél milliméteres, szabad szemmel nem látható izét – csak nem lehet stressztől vonagló, dühöngő őrült, ha képes egy ilyenen, nem szűnő lelkesedéssel ügyködni. 

Ez utóbbira tökéletes példa a szombat esti “buli” pár makettes fickóval. Én úgy tudtam, lesz egy kis főzőcskézés, beszélgetés, iszogatás velük, amire persze én is meg lettem hívva, mivel Férj tartozékának számítottam. Mondhatjuk úgy is, én voltam az alkatrésze. 

Képzelj el öt pasit, akik leülnek egy sörpadra délután ötkor és közlik:

  • Na most akkor nekiállunk megsütni a húst!

Én ezt a mondatot úgy értelmeztem, hogy na most akkor nekiállnak megsütni a húst, de nem, nem, nem így lett. Ezt a felkiáltást ugyanis az követte, hogy dettó lelkesedéssel ülve maradtak és beszélgettek egymással a festésekről, meg a nemfigyeltemodamikről. Fél óra elteltével valaki megjegyezte: 

  • Most már tényleg sütni kéne a húst!

De meg sem moccant még az a muki sem, aki ezt a mondatot kimondta. 

És ez így ment két és fél órán át, amiben egyszer már fel is álltak, de aztán le is ültek, ellenben a húst kivették a hűtőből, hátha megsüti saját magát.

A Norbi ápdét viszont elmehet a vérbe a hülye tanácsaival, mert igenis lehet este fél tízkor sült császárszalonnát enni, csöpögő zsírt tunkolva, fehér kenyérrel. Isteni volt, itt köszönöm meg Gábornak a kukta szerepét!

Az utolsó napon volt az eredményhirdetés a mosonmagyaróvári egyetem aulájában. Én nem tudom, honnan szerezték a konferansziét, de annyira nem állt a feladata magaslatán. Mondjuk, nem volt könnyű a melója, tehát le a kalappal előtte. 

Szegényem, minden ország képviselőjét úgy köszöntötte, hogy “kedvenc országom következik”, az olasz delegációt pedig minduntalan fel akarta tüzelni, hogy mammamia fílinggel hurrázzanak, meg tapsikoljanak. Azok meg ültek ott, mint a művirágok, kukulva, életjeleket nem mutatva. Amikor a konferanszié már feladta, hogy az olaszokból kihozza Itáliát, belekezdtek végre az igazi, olaszos ünneplésbe. (Konklúzió: az olaszok olyanok, mint a macskák, csak arra lehet őket rávenni, amit ők igazán akarnak.)

Nagyon sok ország versenyzője nyert, én speciel a tajvani delegációnak drukkoltam, mert az azért nem semmi, hogy eljöttek a térkép túloldaláról ide. Őket nagyon csíptem, ha jól emlékszem, egy ezüstéremmel távoztak. 

Gyerekek, elmondhatom, hogy imádtam az elmúlt napok minden pillanatát, úgyhogy jövőre, veletek, ugyanitt. Balázsnak még lógok egy autogrammal!

A képeken: a család pályaművei (fotók: saját és Bálint László)

Kapcsolódó bejegyzések, a címükre kattintva olvashatod őket: 

Anyám, micsoda csillagromboló

Makettezés a feleség szemszögéből

13043723_1173248042727714_3013979953353155463_n

12472315_1014643291914729_6048272310794342827_n

Így nézett ki az egyetemi aula a rendezvény alatt:

13010256_1016074988438226_524714258_o

 

 

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!