Bouvet

Mi, a nyolcvanas évek retro gyermekei

Mi, a nyolcvanas évek gyermekei (Bouvet)

Amikor litániát zengek a gyermekeimnek arról, mennyivel másabb volt az élet alig harminc éve. Kicsit röhejes, mert én még mindig azt hiszem, gyerek vagyok. A világ pedig rohan mellettem, előttem, jobb esetben velem.

De tényleg, mennyivel másabb volt. 

Mindenhová gyalog jártunk és ismertük a környék összes utcáját, zegzugát. Már általános iskola első osztályától kezdve egyedül mentünk a suliba. Anyánk egyszer megmutatta, merre van. Ha másodjára nem találtuk meg, arról nem ő tehetett. 

Folytón kint lógtunk a többiekkel a szabadban. Az összes lány az utcából alkotta a lánybandát, az összes fiú a fiúbandát. Fontos feladataink voltak odakint: hajkoszorút fontunk virágokból, gesztenyét gyűjtöttünk, papírt vittünk vissza a MÉH-be, hogy az arra kapott pénzt elfagyizhassuk, volt titkos átjárónk is, meg bunker a hátsó kertben. Ha sötétedett, haza kellett mennünk. Nem volt sem karóránk, sem mobiltelefonunk, de senki meg sem kérdezte, merre jártunk, hisz együtt voltunk, mi bajunk lehetett abból?

A boltban lehetett kapni kenyeret, érted…egy féle kenyeret. Aminek az volt a neve, hogy kenyér. És slussz. Az volt a finom, aminek jó feketére megsült az a héja, ahol bevágta a pék. Nem volt teljesen kiőrölve, meg gluténmentes változata, meg rizs-rozs-akármi lisztből készült fajtája. Egy féle, na. Mondjuk nem is állt el három hétig, de ki a fene tárolt anno kenyeret ennyi időn át? Újat akkor vettünk, ha a régi elfogyott. Még másnap jó volt. Még harmadnap gázláng rózsája felé tartva pirítósként, vajjal és fokhagymával jó volt. De mennyiszer ettünk így pirítóst!

A boltban lehetett kapni tejet. Zacskóban. Felforraltuk és minden reggel kakaót ittunk. 

Nem tudtuk, mi az az ásványvíz, de volt otthon szóda, amihez vettük a patront. Minden nap ettünk egy almát, mert tudtuk, napi egy alma, az orvost távol tartja.

Otthon két féle gyógyszer volt: Kalmopyrin és a fehér rázós folyadék. Ez utóbbi gyógyította a bárányhimlős foltoktól a csaláncsípésen át a rohadék szúnyogcsípésekig mindent. Meg volt méz és kamillatea – ez utóbbi tényleg mindenre jó volt. Megfázásra, fejfájásra, fáradtságra, lázra, köhögésre, pattanásos arcbőrre, gyulladt fogra, felhorzsolt térdre. 

Tudtuk, mi az, hogy hajóvonták találkozása tilos. A rádiót nem kapcsoltuk el, ha magyar nótát adott, akkor sem, ha népmesét olvasott fel egy gyerekhang és tudtuk, hogy ki a Botka Valéria meg a gyerekkórus. A rádió – a régi Sokol – mindig ment, így akkora műveltséget lapátoltunk be magunkba óhatatlanul is, amiből a mai napig tudunk meríteni. Hallgattuk a Szabó családot meg a Rádió kabarét. A Rádió kabaré ismétlését is meghallgattuk. 

Elfogadtuk, hogy hétfőn nincs adás a tévében, hogy Szilveszterkor láthatjuk a Parabolát a cicis nénikkel, meg a Sas kabarét, hogy kedden sorozat van, szerdán Panoráma, kéthetente csütörtökön a Szomszédok, pénteken Ablak, aztán a kilencvenes években a Dallas. 

Olvastunk. Iszonyatosan sokat olvastunk. Hahota magazintól kezdve Nők lapján át, még az országos napilapokat, csak mert ott voltak az orrunk előtt. És faltuk a könyveket, meg a könyvsorozatokat. 

Volt kisbolt, ahol megvettük a tejet meg a kenyeret. Volt nagybolt, vagyis ábécé, ahol meg a többi motyót, és volt egy Centrum vagy egy Skála, ahol ruhát meg cipőt meg ilyeneket vásárolt az ember. Ha kellett egy pár cipő, bementünk a Centrumba, fél óra múlva kijöttünk onnan egy pár cipővel. El nem tudtuk képzelni, hogy valaha lesz egy olyan fogalom, hogy “plázázni” és hogy az annyit tesz, céltalanul flangálunk nyolc és fél órán keresztül egy üzletben.

Ha bólogattál, miközben olvastál, pacsi: te is jó évjárat vagy! 🙂

szerző: Bouvet

Jogi nyilatkozat: az írás és a hozzá csatolt fénykép is a szerző tulajdona. Nem szeretném semmilyen egyéb oldalon viszontlátni, mert az a szerzői jogi törvények alapján lopásnak minősül és következményekkel jár. A bejegyzés erről az oldalról, az eredeti linkjével osztható. 

petrababa

 

 

 

 

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kisteleki Péter says: (előzmény @Szilvia Kaszás)

    Kedves Bouvet! ’75-ös vagyok,de volt fogalmam az ásványvízről.Csak még nem PET palackban árulták,hanem üvegben,és kevesebb fajta volt forgalomban.Amúgy a cikk többi része stimmel,tetszett! 😀

  2. Szilvia Kaszás says:

    Ó azok a szép emlékek! :))

    És ott volt még az Úttörő áruház az aranyhalakkal, amit augusztusban szinte kötelező volt meglátogatni ha kinőttük a fehér inget meg a szoknyát/nadrágot (bár minket jobban érdekeltek a halak) meg az Ápisz, mert minden fontos dolgot ott kellett megvenni az iskolakezdéshez.

    Az iskolaköpenyek… ó az a sok nylon a kék különböző árnyalataiban! Az elektrostatikát ennek köszönhetően hamar megértettük :))

    A strandok kötelező kelléke volt a nyakba akasztható műanyag henger pénztárca, mert ha pénz kellett lángosra akkor nem kellett anyához szaladni. Meg különben is, jó ha velünk van.

    És ki ne hagyjuk a Szobi szörpöket! Szinte minden otthonban fellelhető volt valamelyik ízváltozat. 🙂

    A játszótereken még beton volt (semmi gumi borítás) és gyakran szaladtunk haza lehorzsolt térddel és könyökkel, de nem érdekelt minket, mert baromi jól éreztük magunkat 🙂

    És a Lutra album! Azok a csereberék az iskolai szünetekben! Én még listát is vezettem, hogy miből van több és mit kell még megtalálnom 😀 De a 15 perces szünetekben még gombfociztunk, autós kártyáztunk vagy a bokák köré tolt gumival gumiztunk. Régi szép emlékek! 😀

  3. Micsoda témát adtál! 🙂 Köszönöm! Azt hiszem ez az utcai telefonos, telefonkártyás, van-egy-apród téma megér egy bejegyzést 🙂 na, ha jön az ihlet, megírom!

  4. Mészáros Mónika says:

    Eza cikked is nagyon tetszik.Én a hetvenes évek szülötte vagyok és nagyon szép emlékeim vannak.A mai gyerekek nem is tudják milyen volt narancsért meg banánért sorba állni.Ma már természetes hogy bemegy az ember a hipermarketbe és mindent lehet kapni.És régen nem voltak mesecsatornák,esti mese volt meg Tévémaci.És akkoriban még hó is esett amikor itt volt az ideje,mennyit szánkóztunk imádtam.
    Nem volt mobiltelefon,utcai telefonfülkék voltak amik vagy működtek vagy nem,de hát akkoriban nem is nagyon volt a lakásokban sem telefon.És még nagyon sok jó dolog volt abban a régi rendszerben amiben én felnőttem.

  5. Teleki Gyula says:

    De jó ilyet olvasni.
    Én a 60-as évek gyereke vagyok, de a mi gyerekeink (vagyis TI) így nevelkedtetek, mert mi is hasonlóan nevelkedtünk.
    Mi kicsit több “korszakot” éltünk meg. mi még ismertük a digókat, a csöveseket, stb. (Csak megjegyzem a fiatalok kedvéért, hogy ezek elsősorban divatirányzatok voltak).
    Mi még jártunk “ötórai teára”, ránk még figyelek szüleink, mert volt idejük ránk.
    lehet, hogy nem volt jó az ideológia, a rendszer, de sokkal jobb volt, biztonságosabb volt, és ami a lényeg, szép volt!

  6. Valéria Igazné Borsodi says:

    Fehér rázós folyadék = Cinkrázó 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!