Bouvet

Kisgyermekes anyuka, dolgozz! De hogyan?

Hasonló cikket olvastam a napokban és azóta ezen pörög az agyam. A legnagyobb, beragadt mókuskerékről szól, amiből oly sok édesanya nem találja a kiútat. Mi van akkor, ha egy nő megteszi “állampolgári kötelességét”, szül egyszer-kétszer-háromszor, aztán ott találja magát, hogy dolgozna, növelné a dzsídípít, de hogyan? 

Mert a téma onnantól harc. És akármilyen forgatókönyvet találok ki, a vége mindig az, hogy leginkább cefetül pénz kell mindenhez.

De vegyük sorba.

Saját élménnyel kezdek: a Viki hatéves, a Lacika hároméves volt, amikor letelt a gyes, már mindkét gyerek óvodába járt, én pedig nekilódultam állást keresni. Akkor először és utoljára fordult meg a fejemben, hogy valami máshoz kellene kezdenem, mint a biztosítási tanácsadói munka, ami az egész életemet végigkísérte. (Kíséri a mai napig.) Elmentem állásinterjúra egy multihoz, ahol kerek-perec a képembe mondták: “kisgyerekes anyuka, mi a francot keres itt?”.

Igen, első gondolatomban vérig sértődtem. A másodikban már fel akartam jelenteni a céget az ombucccmanusnál meg a hágai bíróságon meg a pápánál, aztán nem tettem semmi ilyesmit. Mélyen és őszintén bevallva, valahol még meg is értettem őket.

Mert lehet engem ettől a véleményemtől a földbe döngölni, de valljuk be: vannak olyan édesanyák, akik sportot űznek abból, hogy a munkahelyeiken csak előveszik a “beteg a gyerek” kártyát és marha jól ellavíroznak főállásban. Én is ismerek ilyen anyukát. Írd és mondd egy hetet dolgozott, kettőt nem. Éveken át. A gyereke folyton “beteg” volt, pedig hála ég, azért krónikus vagy egyéb baja ténylegesen nem volt. Még akkor is, ha most sokan megsértődnek, vallom, hogy létezik ez a tendencia, léteznek ilyen anyukák. 

Szerencsére, nem ez az alapszituáció. Az sokkal mélyebb. Például ott van az a szokás, ami újabban a bölcsödéktől az óvodán át az általános iskolákig minden intézménynél jellemző: AZONNAL és ellentmondást nem tűrően küldik haza a gyereket, ha csak egyet is tüsszent. Az én lányom pár hét múlva 14 éves, tehát a maga részéről már elvan otthon egyedül akkor is, ha beteg, de csak ő az idei évben háromszor lett hazazavarba az iskolából, mert köhögött egy-egy jóízűt. 

Első útja ilyenkor mindig a házi gyermekorvos volt, aki minden alkalommal megállapította, hogy a lánynak semmi baja, maximum por mehetett a torkára, de azért kiírta kettő napra, hogy az iskola is lenyugodjon. 

Komolyan mondom, nem vágom, hogy mihez tud kezdeni az a szülő, akinek a gyerekét tényleg folyton hazaküldi az intézmény és esetleg arra kényszerül, hogy akkor is otthon malmozzon vele, amikor ténylegesen a gyerek nem is beteg. Innentől kezdve pedig nem is annyira botor elképzelés, hogy egy anyuka az év folyamán többet lebzsel otthon, mint a munkahelyén. Ismét ha csak magamra gondolok: az idei tanévben találkoztunk influenzával, edzés közben kificamított bokával, úszómedence szélébe belerúgott nagy lábujjal és a fent részletezett köhintésekkel – ha összeszámolom, a két gyerekem minimum nyolc hetet tartózkodott itthon ezek miatt, a tanév eddigi hat hónapjából. Pedig az én gyerekeim – hála ég – nem is betegesek.

Úgyhogy akárhogyan is csűröm-csavarom a történetet, ez egy szopógombóc minden tekintetben. Az anyukáknak is, akik dolgoznának – de hol és hogyan és meddig és ki figyel oda arra, hogy minden nap négykor mennie kell Pistikéhez, meg néha szülői értekezletre, meg alapból gyatra fáradt munkaerő, akiben nemhogy nem tombol a motiváció, de mi a fenétől is lenne motivált. 

És bizony lutri ez minden olyan cégnek, aki bevállal egy-egy kisgyerekes anyukát egy olyan munkahelyen, ami nem végezhető otthon, ahol jelen kell(ene) lenni, ahol nem árt, ha a munkaerő néha átlépi a munkahely kapuját. Ennek fényében lüktet bennem az a mondat, amit anno én kaptam az állásinterjún: “kisgyerekes anyuka, mi a francot keres itt?”

Ahogyan a bejegyzésem elején írom: igazából mindennek a tetején a pénz csücsül. A pénz, mint egy röhögő kobold, ami azon szórakozik, hogy a szülő ott pörög a mókuskerékben. És ez a kobold nagyon is tudatában van annak, hogy rá szükség van. Mert apuka a legtöbb családban nem keres annyit, hogy az elég legyen – anyuka fizetésére szükség van, de mégis ki alkalmazná őt? Menjen el minden anyuka vállalkozni? Van, akiknek ez nem megy, meg hát ugye Magyarországon vagyunk – itthon a vállalkozás is 90%-ban pénzkérdés.

Megoldás? Csak a párbeszédben van. Csak abban látom a megoldást, ha a témáról beszélünk és ötletelünk. 

Kapcsolódó bejegyzés, olvasd el: Kirúgtuk Gizikét, elmúlt ötven

 
Fenti cikk elkészítésében szakmai segítséget kaptam Lillától, a Kooljob munkaügyi szakértőjétől, akit keress, ha elakadsz az álláskeresés világában. IDE kattints!

 

szerző: Bouvet

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Instagram oldal: IDE kattints

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Julianna Kiss says: (előzmény @Kata Putz)

    Nem kapta el a bárányhimlőt, tudod, az ellen is van védőoltás (igaz fizetni kell érte). Volt megfázva néha a gyerek, de arra az 1-2 napra szabadságot vettem ki vagy én, vagy az édesapja. És még csak be sem volt zárva a gyerek… De több tippet nem adok, szeretném, ha más is használná az eszét a gyereke érdekében. 🙂

  2. Például, a bárányhimlőt hogy nem kapta el a gyermeked?! Azzal ne etess, hogy soha nem fázott meg nem kapott el semmit. Te se nézz hülyének. A másik miből gondolod, hogy a másik nem vigyáz? Azt nem hiszem el, hogy a gyereked soha nem volt beteg. Nyilván akkor éjjel nappal bezártad?!

  3. Julianna Kiss says: (előzmény @Kata Putz)

    Hű, milyen kultúrlény vagy, “rohadj meg”… Nem arról beszéltem, amikor valóban beteg valakinek a gyereke, hanem a sok lusta nőről, akinek ha épp nincs kedve dolgozni, akkor a kölykeire hivatkozva táppénzre vonul. Nem volt nekünk se dadánk, de mi tudtunk / tudunk vigyázni a gyerekünkre, hogy ne legyen beteg. Mondjuk ehhez némi ész is kell.

  4. Julianna Kiss: Örülj neki, hogy te a gyerekeddel soha nem voltál táppénzen. Lehet, hogy megtudtad oldani, de lehet, hogy más nem. Nekem két fiam van. Amikor betegek lettek nem volt más választásom otthon maradtam velük, mert ha dadát fizetek akkor is elvitte volna a fizetésem felét. Undorító a hozzáállásod, mert te is csak bele tudsz rúgni a másikba. Csak egy gyermeked van több nem? Lehet, hogy vele szerencsés voltál. Mi lett volna akkor, ha például mint a fiamnak is agyhártyagyulladása volt. Három hónapig otthon voltam vele, az első két hét során élet és halál között volt. Rohadj meg, az első mondatod miatt! Csúnya dolog ilyet mondani másra, de nekem ez volt az első reakcióm a válaszodra. Vagy dadát fogadtál a gyermeked mellé mert gondolom megtehetted? Nem irigylem tőled de az ilyen rohadékok miatt mint te tartott az ország ahol tart. Nem minden kisgyermekes lóg, de ha beteg a gyerek otthon kell vele lenni. Ha valaki vissza él az csalás. A kettő két dolog.

  5. Zsuzsanna Éder says:

    Ilyenkor jól jön egy “hadra fogható” nagyszülő, vagy nagynéni…

  6. Maria Hajdu says:

    Fel kellett volna jelenteni…

  7. Julianna Kiss says:

    Én is ellenzem a kisgyerekesek felvételét, mert állandóan lógnak. Nekem felnőtt úgy a Gyermekem, hogy sem én, sem az édesapja nem voltunk egyetlen egy napot sem gyermekápolási táppénzen, és nálunk még nagymama sincs. És az a tapasztalatom (kb. 20 év alatt, mióta ilyenekkel is kell sajnos foglalkoznom), hogy 100 nőből 99 állandóan otthon lóg a kölykével, vagy ha épp nem beteg a gyereke, akkor ő vonul táppénzre. A normális, gyermekére vigyázni tudó édesanyák meg szívnak az ilyen lógósok miatt…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!