Bouvet

Levél a női vízilabda válogatottnak

Szia lányok,

nos, nem fogok olyanokat írni, hogy nem vagyok csalódott, meg majd legközelebb jobb lesz, mert tök álszent volna, ráadásul nem is igaz. Nyílván csalódott vagyok és tudom, hogy legközelebb már nem ez lesz. A “legközelebb” az nem egy budapesti vízes világbajnokság lesz, tehát ilyen már nem lesz újra.

Amiről írnék, csupán pár fogalom. A világon az egyik legkegyetlenebb dolog, ha másoknak elvárásaik vannak valakivel kapcsolatban. Ha valaki nagyon jó, akkor meg még azt is mondják róla: “te nem tévedhetsz, te nem hibázhatsz, reggelire megeszed az ellenfeled, hisz te jó vagy”. 

A háttérben viszont ott van tizenpár ember, aki bizony emberből van, ergo hibázhat. A ló, a négy lába, meg a botlás című közmondással most inkább nem jövök, de van benne valami. 

Ahol elvárások vannak, ott kényszer van. A kényszer egy láthatatlanul, váratlanul érkező, koromfekete, emberi butaság, aminél láncok és bilincsek vannak és észre sem veszed, már megkötözött téged. A kényszer ugyanis görcsöket szül. A görcsök pedig előhozzák azt, amit láthattunk hétfő este a kanadai válogatott ellen. 

A rövidzárlatot, amely lakatot tett az egész csapatra, amely a képetekbe és a képünkbe röhögve sokkolta le a fránya labdát, hogy 34 kísérletből csak 4 talált be az ellenfél kapujába. 

Már a második negyedtől eltűntetek a medencéből, amit látni lehetett, pár csapongó kismadár, aki az életéért küzd, de minél jobban harcol, a láncai annál szorosabbak. 

Hogy ott és akkor segített vagy segíthetett volna bármi is, erre nem tudom a választ. Egyet tudok: nem azért hibáztatok, mert nem vagytok számomra még mindig a világon a legjobbak női vízilabdában. Azért hibáztatok, mert a legjobbak vagyok, DE még így is hibázhattok.

Amikor ezeket a sorokat írom, már nagyon, nagyon készülök a görögök elleni mérkőzésetekre, amely majd az 5.-8. helyért megy. Szívből és titeket szeretve annyira drukkolok, amennyire csak lehet. 

Mert ti most úgy mentek ki, hogy bár azt a rohadék kényszert leordítottátok magatokról, ma mégis a legfontosabb csatát fogjátok vívni, ahol nem a görögök lesznek az ellenfél. 

Saját magatok lesz… 

Edina, Dóri, Barbi, Rita, Orsi, Gabi, az ellenfél most saját magatok lesz. Mi a tanulság? Hogy ma mindenképp győzni fogtok. Én tudom. A fenébe is, csajok, ugye nem baj, ha én tudom, hogy győzni fogtok? 

És ti tudjátok?

Töretlen tisztelettel és bíztatással.

szerző: Bouvet

utóirat: Magyarország – Görögország 10:9

Kapcsolódó bejegyzés: ezeket a sorokat tavaly írtam Imre Gézának

Fotó: MTI Koszticsák Szilárd

 

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Veronika V says:

    Abban egyen értek, hogy mindenki hibázhat és hibázik is – mint ahogy én is van, hogy hibázok a munkámban akkor is ha odafigyelek, oda teszem magam.
    Az ő esetükben persze sokkal nagyobb a tét és a drukk ami lelkileg megterhelő – de ez ezzel jár.
    Én azt gondolom, hogy ha a fizikai felkészülésen túl lelki tréninget is kapnának (gondolom valamit csak kapnak?!) akkor nem lennének ilyen esetek…az, hogy az egész csapat leblokkol…azért elég megdöbbentő és nem is lehet csodálkozni, hogy ez feldühít másokat.
    Itt derült ki, hogy nem számít ki milyen jó játékos, ha fejben gáz van! Nagyon sok jó technika van arra, hogy az ember helyre tegye magát fejben – nekem az agykontroll vált be – és ha eddig erre nem fordítottak kellő figyelmet, a jövőben talán jó lenne…

  2. Sándor Nagy says: (előzmény @nistvan10)

    Erre nincs mit írni. Tökéletes hozzá nemértésről tanúskodik.

  3. Kedves uram!
    Én nem személyeskedtem az általad emlegetett valamiket soha nem nézem azt sem tudom miket beszélsz különben a női vízilabda meccset is csak 5-6 percig néztem mert olyan szar volt nagyon sajnálom amiért téged annyira sértett a válaszom valószínű te vagy az edzőjük belőlük élsz egyébként a Magyar sportra ez a jellemző különösen a focira azért féltik mert sokan élnek belőle ,na ha ez megváltozik akkor nem lesz ilyen elviselhetetlenül szar egyik sem a későbbi nyilatkozatokat ha megfigyeled pontosan ugyan ezt mondják maguk a játékosok csak kiszínezve mert pofázni jól megtanították őket pedig fordítva kellett volna játszani kell megtanítani őket.

  4. Sándor Nagy says: (előzmény @nistvan10)

    Persze, világos, érthető. Ezért javasolom, ezentúl ne nézz sportot, ne mérgelődj feleslegesen. Maradj meg a “Szulejmán”-nál, vagy valamelyik Dél-Amerikai szuperprodukciónál. Bizonyos szinten az is szórakoztató.

  5. Papp Róbert says:

    Aki ilyet leír, hogy emberből vagy az menjen el valamit árulni, valami mást csinálni! Egyébként úgysem fogja fel, mit írt!

  6. Rikárdó Báró Márianosztrai says:

    Ez igazán szép volt. Persze most csalódott szinte az egész ország, de pár hét és kicsit belegondolunk … ez így is hatalmas teljesítmény volt, hiszen ott vannak a világ legjobbjai közt.

  7. Gyöngyi Őze says:

    Csodálatosan írsz kedves Bouvet,szeretem olvasni az írásaidat.Azonnal megkönnyeztem ezt a mostanit is,ahogy tegnapelőtt a lányokat.Már eltelt a félidő,és reménykedek.De biztasson a tudat,hogy a fiúk tegnap este az oroszokkal szemben túlteljesítették magukat.Csodálatosak a lányaink,nagyon szeretem nézni őket.
    Hajrá magyarok!!!!!

  8. Béla Hoffmann says:

    Nem vagyok vízilabda szakértő, de 5 percig néztem a meccset amit alig vártam. Akkor már látható volt / 6 kapufa / hogy a lányok ugyanabban a kórban szenvednek mint a régi kézilabda válogatott akik képesek voltak 5 gólos előnyről elveszíteni két döntőt az utolsó 10 percben. Egyetlen görcs volt az egész csapat. Sajnálom őket, de azt hiszem ha egy magyar edző az első szünetben mond valami cifrát lehetett volna ezen segíteni. 🙂

  9. Miért kellene nekem edzésen részt venni nem én kapok érte pénzt a másik egyáltalán nem kell hozzá érteni ahhoz ,hogy lássa az ember ezek nem is játszottak vagy azt gondolták majd CSAK ÚGY MAGÁTÓL BESZÁLL A LABDA? értelmezni pedig nem nekem kell én a véleményemet írtam le és szerintem aki őszinte az ugyan ezt gondolja csak most majd jön a nagy Magyar félrebeszélés idézem “nem baj lányok majd legközelebb” na ez az álszent félrebeszélés. A profi sportoló pontosan úgy teszi a dolgát mint bárki más a munkahelyén tehát ha ezt nem úgy teszi mint ahogy az elvárt ki kell rúgni és nem fizetést adni neki pláne nem vigasztalni.Én evvel befejeztem és nem vagyok kíváncsi a félrebeszélésre.Gondolom érthető?

  10. Sándor Nagy says: (előzmény @nistvan10)

    Világosan látszik, hogy fogalmad sincs semmiről, fel sem fogtad, miről szól a fenti írás. Javasolom, olvasd el még néhányszor, hátha megérted a lényeget. Ja, és csinálj végig néhány könnyebb vízilabda edzést!

  11. nistvan10 says:

    Na kérem itt nincs mit beszélni, ha játszottak volna és kikapnak semmi baj nem lenne csak hogy ez egészen más volt egyszerűen nem is játszottak nem lőttek kapura ,ilyen nincs hogy nem mernek ilyen szinten ennek nem szabad előfordulni és ezek még pénzt kapnak? miért mire fel kirúgni az egész csapatot.
    Ha teljesen amatőr lányok ugranak be a vízbe még azok is többet tettek volna mint ez a csapat.

  12. Stefan Guth says:

    És ha esetleg kemény csatában mégse sikerülne a győzelmet elérni akkor is drukkolni fogunk nektek mindig, és hálásak maradunk azokért az élményekért amiket a magyar sportolók nyujtanak nekünk, ma a multban és biztossan a jövőben is. Hajrá magyarok!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!