Bouvet

Belementünk az éjszakába, na..

Az úgy volt, hogy a múlt héten mindkét gyerekünk elvonult majd’ egy hétre táborokba és mi erre a hétre ismét átélhettük, milyen is a gyerektelen házaspárok élete. Belecsaptunk a lecsóba, én aztán tuti, például kijelentettem, hogy a konyhába maximum szexuális indíttatásból illetve a reggeli kávémért vagyok hajlandó kimenni. 

Szóval kaját rendeltünk, meg sorozatokat néztünk, fröccsöt ittunk és átbeszéltük, hogy mint a régi szép időkben, amikor még nem voltak a gyerekek, majd a lakás minden helyiségében…

Így is tettünk, vagyis….nem. De legalább egyhuzamban aludtunk 12 órát.

Szerda délután kitaláltuk, hogy elmegyünk randizni. Vettünk villamosjegyet, bezötyögtünk a belvárosba, belevetettük magunkat az első kézműves sörözőbe, ahol kaját is adtak és csacsogtunk, meg nevettünk, meg nagyon állati jó volt.

15 éve vagyunk házasok, de tudod, az a fajta házaspár vagyunk, akik már évek óta este tízkor alszanak, reggel fél hatkor ébrednek – rém unalmas, tudom. Ez az este tíz órás alvás annyira a szokásunkká vált, hogy amikor legutóbb egy céges vacsorán voltunk közösen, ahol azért nem ártott – volna – ott maradni hajnalig, kánonban nyenyeregtünk fel fél tízkor a kispárnát keresve. Akkor meg is beszéltük, nem illik úgy viselkedni, mint az óvodásoknak, igenis itt fogunk maradni hajnal egyig. 

Na, jó, éjfélig. 

Fél 11-kor egyszerre álltunk fel s távoztunk a hátsó ajtón, mint a bolti szarkák.

Visszatérve a szerda délutánra: fél hatkor rendeltünk kaját, ittunk kézműves sört, én meg limonádét, isteni este volt, jutott még sütiből is a tányérra. Hétre megkajáltunk és elhallgattunk. Ültünk ott, mint két rakás szerencsétlenség, ásítoztunk és azon agyaltunk, hogy rendeljünk-e kávét is, amikor egyszerre suttogtuk magunk elé:

  • Úúúúúgy elálmosodtam.. 

Francba.

Álltunk este fél nyolckor a villamosmegállóban, vártuk a villamost, ami majd hazavisz és úgy nevettünk, hogy többen megnéztek bennünket. 

  • Belementünk az éjszakába, na! – mondtam ekkor és a nevetést már nem lehetett megállítani.

Dülöngélve, egymásba kapaszkodva sétáltunk hazáig. 

A házunk előtt az utcában négy kínai fickó ordibált egymással és valami ázott dobozokat cigőltek, amiben ázott újságpapírt volt. Elhaladtunk mellettük.

Tíz méterrel később megálltam. Feltartottam a kisujjamat és az alábbit mondtam Férjnek:

  • Te, figyi, én nem tudom, mi volt a limonádémban, de képzeld el, az előbb látni véltem négy kínai fickót, ahogy ázott dobozokkal a kezükben egymással ordibálnak. Légyszi, légyszi, mondd, hogy te…….is……..láttad…..őket…

Látta. 

szerző: Bouvet

fotó: saját

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. 

Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!